A családjogi krízishelyzetek megoldása szempontjából a nárcisztikus az egyik (ha nem a) legrosszabb személyiségtípus.
Ezekben a helyzetekben ugyanis a megoldást általában az tudja elhozni, ha valaki képes józanul mérlegelni a kialakult helyzetet, látja benne a saját felelősségét, képes felelősséggel átgondolni, hogy mi lenne valamennyi érintett közös érdeke, és képes a saját elvárásait, elképzeléseit ezekhez igazítani. Nagyon fontos, hogy az érintettek ne versenyhelyzetként, hanem közösen megoldandó feladatként éljék meg a problémamegoldás folyamatát, és képesek legyenek egy jó kompromisszum érdekében szükség esetén saját személyes céljaikból, elhatározásukból engedni, a másik fél felé gesztus(oka)t tenni.
A nárcisztikus mindezekre teljes mértékben képtelen. Fel sem merülhet, hogy reálisan mérlegelje a kialakult helyzetet, számára a másik fél szakítást kezdeményező lépése személyes sértés, hiúságának sárba tiprása. Saját felelősségének felvetését a leghatározottabban visszautasítja, a helyzet kialakulásáért kizárólag a partnerét hibáztatja. Számára az elkülönülési folyamat háború, amelyben a lehető legtöbb frontot meg kell nyitni, és minden fronton csak a győzelem az elfogadható eredmény. Minden olyan kísérlet, ami megpróbálja ettől eltántorítani, a legteljesebb elutasítással találkozik részéről, az erre irányuló tanácsokat, javaslatokat jobb esetben gyávaságnak, rosszabb esetben vele szembeni árulásnak tekinti. Az sem változtat az álláspontján, ha az általa megnyitott frontok egyikén vagy másikán, vagy akár mindegyikén vereséget szenved, legfeljebb meg lesz győződve arról, hogy az ő egyedül igaz és méltányos álláspontja súlyos elfogultság, vagy a másik fél általi illetéktelen befolyásolása miatt nem juthatott érvényre.