Ameddig nem érezzük úgy, hogy a lehetőséghez képest legjobban képbe kerültünk, ne fedjük fel a szándékainkat. A lehető legkevesebb információt adjuk ki magunkról, és próbáljunk minél többet megtudni a másik fél szándékairól.
- Vannak olyan típusok, akik kifejezetten szeretnek kérkedni a szándékaikkal, mert lebecsülik a partnerüket, és meg vannak győződve róla, hogy mindenkinél, így a partnerüknél is sokkal okosabbak, ügyesebbek, rátermettebbek, stb. Ezeket a kérkedő, provokatív mondatokat, sőt sokszor kiselőadásokat általában nagyon nehéz nyugodtan végighallgatni, főleg egy krízishelyzetben, és főleg akkor, ha egész addigi életünkben is nagyon sokszor végig kellett már hallgatnunk hasonlókat. Ilyenkor azonban nagyon hasznos lehet, ha képesek vagyunk megőrizni a lélekjelenlétünket és a türelmünket, mert olyasmi(ke)t is megtudhatunk az óvatlanul hencegő partnerünktől, ami sokat segíthet a saját döntéseink irányának kijelölésében.
- Olyan típus is létezik, aki egy krízishelyzetben fenyegetőleg lép fel, és ennek keretében árul el akár sok mindent a céljairól, terveiről. Természetesen a fenyegető fellépés nagyon széles skálán mozoghat, és könnyen előfordulhat olyan helyzet is, amikor a másik fél viselkedése teljesen bénítólag hat ránk, ilyenkor nyilván nincs lehetőség információk gyűjtésére és megjegyzésére. Amikor azonban a helyzet nem jut el erre a szintre, ugyancsak hasznos információk birtokába kerülhetünk.
Lehetőség szerint kerüljük el az olyan helyzeteket, amelyek odáig vezethetnek, hogy azonnali döntés(ek)re kényszerülünk, vagy annyira elveszítjük az önuralmunkat, hogy mi magunk hozunk azonnali döntést (pl. vita hevében odavágjuk, hogy „akkor én elválok”, „akkor én elköltözöm”, „most azonnal költözz el”, stb.). A legtöbb esetben egy ilyen lépés kifejezetten káros, és jelentősen megnehezíti a későbbiekben a céljaink eredményes elérését. Ha érezzük, hogy a helyzet éleződni kezd, a legjobb, amit tehetünk, ha kilépünk a helyzetből, és meghagyjuk magunknak a lehetőséget arra, hogy józan végiggondolás után, megfelelő tanácsok birtokában, biztonságos segítséggel a hátunk mögött tegyük meg az elhatározott lépéseket.
Ez a viselkedés akkor is fontos, ha úgy érezzük: teljesen egyértelmű döntést hoztunk a jövőről, amin már semmi sem változtathat.
Egyrészt sokszor előfordul, hogy – józanul végiggondolva a történteket – később másképp látjuk a helyzetet.
Másrészt, ha valóban nem változik meg a véleményünk, akkor sem szerencsés, ha a másik fél már akkor megtudja az elhatározásunkat, amikor a részletek, a jövő, a céljaink még a mi számunkra is homályosak, vagy akár teljesen ismeretlenek.
Ne adjunk felesleges előnyt a másik félnek, őrizzük meg magunknak azt a lehetőséget, hogy csak akkor derüljön ki, mire készülünk, mi a célunk, ha már megfelelően felkészültünk az azt követő eseményekre is.