A legjellemzőbb és legnagyobb hiba, amit el lehet követni az élet bármely területén, ha indulatból fejest ugrunk az ismeretlenbe. Nem mérjük fel, hogy egy-egy döntésünknek milyen következményei lehetnek ránk, de akár a szeretteinkre, a hozzánk legközelebb állókra is. Indulatosak vagyunk, sértve érezzük magunkat, és meg vagyunk győződve róla: most azonnal tennünk kell valamit. És ha ekkor tényleg cselekszünk, később rá fogunk jönni, hogy milyen nagy hibát követtünk el. Ez általában is igaz, de a családjogi krízishelyzetekben különösen.
A harag, a düh, a bosszúvágy nagyon rossz tanácsadó. A gyűlölet pedig még annál is rosszabb. Ezektől fűtve, ilyen felfokozott idegállapotban szinte csak rossz döntéseket hozhatunk. A legfontosabb feladat tehát az, hogy ilyen állapotban ne hozzunk döntéseket. Meg kell keresnünk a módját, hogy józanul át tudjuk gondolni a helyzetünket, értékeljük a lehetőségeinket, és a legkisebb rosszat tudjuk választani. Mert azt is tudni kell, hogy ilyenkor jó döntés már nincs. Csak az a kérdés, mekkora lesz a veszteség – emberileg, érzelmileg, anyagilag. És meg kell próbálni azt a legkisebb mértékűre csökkenteni.
Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk tenni, az első és legfontosabb feladat, hogy tisztán lássunk. Tudnunk kell, pontosan milyen helyzetben vagyunk, mik a lehetőségeink. Ehhez az első lépés, hogy a lehető legtöbb, a döntéshez fontos információt össze tudjuk gyűjteni.
Aki már a békeidőkben előrelátó volt (azaz megtette a szükséges lépéseket), annak nyilván sokkal könnyebb a helyzete, mivel birtokában van a szükséges információk legnagyobb részének. Aki erről lemaradt, annak most, a krízis idején kell megpróbálnia ezeket összegyűjteni. Ilyenkor már nyilvánvalóan jóval nehezebb a feladat, de meg kell tenni, amit lehet. Információk nélkül ugyanis még profi segítség mellett is igen nehéz lesz a feladatunk.